A Lapis család honlapja.

Az oldal leginkább a Lapis család eredetével foglalkozik, tartalmazza a legifjabb Lapisoktól kiindulva Lapis Mihályon (a Lapis család eredetének kutatását megalapozó nagypapámon), és rajtam, Lapis Kristófon át egyenes apai ágon addig, ahol épp tart.



A LAPIS CSALÁD HONLAPJA


                                cimer_proba1.jpg


                               beni_web_ok.jpg


Id. Lapis Mihály vagyok. Beszélek franciául, fordítok német és latin szövegeket. Kisújszálláson 1925. okt. 31-én születtem, a kisújszállási Református Gimnáziumban érettségiztem 1945-ben. Az építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem építész karán szereztem meg 1950-ben.


Hat évet a kivitelező építőiparban, 18 évet minisztériumi főmérnöki munkakörben, 9 évet Algériában dolgoztam. 1986 óta nyugdíjas vagyok, az aranydiplomát 2000-ben kaptam meg.


Hét évig – 2000 után – szenvedélyes családkutató lettem. Ma már fizikailag vagyok képtelen ezt végezni, de Kristóf unokám átvette tőlem a stafétabotot. Erre bizonyíték ennek a honlapnak a megnyitása.

 


Családom – a mezőtúri Lapis család – kutatását 2000-ben kezdtem el és folyamatosan végeztem 2008-ig a Magyar Országos Levéltárban és a Széchenyi Könyvtárban. A kutatás során talált minden levéltári ill. szakirodalmi adatról fotómásolatot kértem /az eredeti okmányról/ és ezeket évenként kötetekbe rendezve „LAPIS KÓDEX” címmel köttettem be. Így született meg a LAPIS KÓDEX 2002, -2003, -2004, -2005-6 címmel a kutatási adattáram dokumentációja.


Mindezek összegzéseként állíthattam össze a „MEZŐTÚRI LAPIS CSALÁD” címmel a családnév eredetének, valamint a család leszármazásának történetét, amelyet e honlapon teszek közzé minden olyan Lapis számára, aki ehhez a leszármazási ághoz köthető és érdekli őket családjuk története, hogy újabb adatokat is tehessenek hozzá a saját családtörténetükből.


Az újabb kutatásokat unokám, Lapis Kristóf végzi. A honlap kezelői, szerkesztői jogával teljeskörűen ő rendelkezik. A közzétett anyagra vonatkozó közlési igényeket, vagy bármilyen észrevételt a lapiscsalad@gmail.com e-mail címen lehet jelezni.



Az anyag a következő tartalommal épül fel:


I.       – A Lapis családnév eredete

II.      – A mezőtúri Lapis család címeres nemeslevele és annak        i            legitimációi

III.     – Anyakönyvek

IV.     – Mellékletek

V.      – Nemzedékrendi táblák

VI.     – Felhasznált szakirodalom

 

             Függelék: A Lapispataki Segnyei és a Lapispataky család

                             leszármazási táblái

 



A fent felsorolt fejezetekhez a baloldalon található Oldalak (menü ) segítségével juthatnak el.

 


Megjegyzés: A szürke részek még nem lettek feldolgozva, amint kész vannak, felkerülnek.





Kellemes böngészést!




Mármyspace hit counter személy látogatta meg ezt az oldalt  2009.08.21. 20 óra 45 perc óta.





Elérhetőség:

Ide kattintson, ha levelet akar nekünk írni.

Kacsintás Lapis Kristóf

2009.08.20.






Linktárak:

WYW Globál Directory STARTOLJ, domain név, webhosting, szexshop, zászló, videomegfigyelés, kamera Linkgyűjtemény Tárhely |Kereso optimalizálás Hun-Web Katalógus és Kereső

Linkgyûjtemény
Magyar
Reklámpiac






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 45
Tegnapi: 20
Heti: 216
Havi: 882
Össz.: 178 843

Látogatottság növelés
Oldal: Főoldal
A Lapis család honlapja. - © 2008 - 2024 - lapis.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »