A Lapis család honlapja.

Az oldal leginkább a Lapis család eredetével foglalkozik, tartalmazza a legifjabb Lapisoktól kiindulva Lapis Mihályon (a Lapis család eredetének kutatását megalapozó nagypapámon), és rajtam, Lapis Kristófon át egyenes apai ágon addig, ahol épp tart.



A mezőtúri Lapis család eredettáblája


Az eredettáblában szereplő adatok Zemplénvármegye nemességi ügyirataiban, az 1715. és 1720. évi feudális összeírásait tartalmazó lajstromaiban /Magyar Országos Levéltár/, Megyaszó, Mezőtúr és Túrkeve városok református anyakönyveiben találhatók meg.


Használati útmutató a táblázatok értelmezéséhez:

- Az összefüggő táblázatok testvéri kapcsolatot jelentenek (a IV. oldalon az első 2 táblázat is összefüggő, azaz testvérek, ismeretlen szerkesztési hiba miatt van a két táblázat között szünet).

- Az üres szürke téglalappal összekapcsolt táblázatok apa-gyermek kapcsolatot jelentenek.

- Ha valakinek a gyermeke(i) másik oldalra került(ek), az adott oldal  fel van tüntetve a szülő adatai végén színesen kiemelve, amely szín egyben a gyermekek nevének háttérszíne is.




I. oldal


Lapis Péter Lapis András
-1651-ben címeres nemeslevél III. Ferdinándtól. Vele együtt kapta a nemeslevelet:
Neje: Mészáros Zsófia
Fia: Mihály
Testvére: András
-1651-ben nemesi cím testvére, Péter után
 



Lapis Mihály
(Péter fia)
-1689-ben szerepel a zemplénvár-megyei Megyaszó város adózó nemeseinek adókivetési lajstro- mában 9 fl. adóösszeggel: Michael Lapis
 



Lapis Péter Lapis János Lapis Bencze János
(Mihály fia)
Petrus Lapis Megyaszóiensis
Sz.: ...
Mh.: 1775. II. 13. Megyaszó
-1720- ban szerepel a zemplénvármegyei Megyaszó város feudális összeírásában.
-1726-ban elvégezteti örökölt nemességének legitimációját.

(Mihály fia)
Joannes Lapis
Sz.: ...
Mh.: 1770. I. 13. Megyaszó
-1715-ben szerepel a zemplénvármegyei Kolbasa község feudális összeírásában.

(Mihály fia)
Joannes Bencze Lapis
-1715- ben szerepel a zemplénvármegyei Homonna város feudális összeírásában.
 



Lapis Péter

(Petrus Lapis Megyaszóiensis fia)
Sz.: ...
Mh.: 1775. II. 11. Megyaszó
Neje 1.: Tóth Erzsébet
Neje 2.: Lengyel Judit (sz.: 1731. ..., mh.: 1791. VI. 15. Megyaszó)

Gyermekei a következő (II.) oldalon.





II. oldal

 

Mária Mihály I. Péter I. Sára N. leány
Sz.: 1748. X. 20. Megyaszó Sz.: 1751. II. 28. Megyaszó Sz.: 1755. XII. 28. Megyaszó Sz.: 1760. ... Megyaszó
Mh.: 1832. IV. 27. Megyaszó
Férje: Fejes István (sz.: 1757. ..., mh.: 1831. I. 20. Megyaszó)
Sz.: 1763. II. 8. Megyaszó
      Fejes család  
Mihály II. Judit N. fiú Péter II.
nemes és nemzetes
Sz.: 1752. X. 29. Megyaszó
Mh.: 1815. I. 7. Mezőtúr
Neje 1.: Ns. Drinóczi Zsuzsánna (sz.: 1763. ... Lajoskomárom, mh.: 1801. III. 15. Mezőtúr)
Neje 2.: Balogh Erzsébet (sz.: 1771. IX. 10. MEzőtúr, mh.: 1811. XI. 30. Mezőtúr), a szentesi Patai János özvegye
Esküvő 2.: 1802. XII. 29. Mezőtúr
-1780-1798-ig jegyző, majd főbíró Mezőtúron.
-1801-ben elvégezteti örökölt nemességének legitimációját Zemplénvármegye bírói széke előtt.
Sz.: 1772. V. 22. Megyaszó
Anyja: Lengyel Judit
Sz.: ...
Mh.: 1778. XII. 6. Megyaszó
"Lapis Péterné fiacskája"

asztalos
Sz.: 1765. XII. 26. Megyaszó
Mh.: 1837. II. 21. Mezőtúr
Neje: Szendi Erzsébet (sz.: 1774. ... Kiskeszi, mh.: 1830. VII. 25. Mezőtúr), a révkomáromi Torczma András özvegye
-1814. V. 29-én Lapis Péter és neje tanúk Szendi András és Biriszló Mária Mezőtúron tartott esküvőjén.








Gyermekei a III. oldalon.

 



Mihály Zsuzsánna Katalin Erzsébet
nemes és nemzetes
Sz.: 1781. IX. 29. Mezőtúr
Mh.: 1802. VI. 27. Mezőtúr
Neje: Kopa Éva (sz.: 1770. ... Túrkeve, mh.: 1829. III. 17. Mezőtúr)
Sz.: 1782. X. 28. Mezőtúr
Mh.: ...
Férje: Ángyán János, szeghalmi ref. prédikátor
Esküvő: 1800. V. 9. Mezőtúr
Sz.: 1785. I. 27. Mezőtúr
Mh.: 1785. VI. 3. Mezőtúr
Sz.: ...
Mh.: ...
Férje: Veres István (sz.: 1780. .., mh.: 1858. ..), törökszentmiklósi ref. prédikátor
  Ángyán család   Veres család
FI-ÁGON KIHALT





III. oldal


Péter II. (sz.: 1765. XII. 26.) gyermekei:

Krisztina Mária Klára I. Sámuel I. Klára II.
Sz.: 1799. XII. 7. Mezőtúr
Mh.: ...
Férje: Karacs György, asztalos
Esküvő: 1820. XI. 28. Mezőtúr
Sz.: ...
Mh.: ...
Férje 1.: Boros József
Férje 2.: Tóth János
Sz.: 1801. III. 23. Mezőtúr
Mh.: 1802. VII. 31. Mezőtúr
Sz.: 1803. I. 19. Mezőtúr
Mh.: 1804. VII. 25. Mezőtúr
Sz.: 1804. XII. 28. Mezőtúr
Mh.: 1857. XI. 21. Mezőtúr
Férje: Szabó István
Karacs család Boros és Tóth családok     Szabó család
Sámuel II. Erzsébet Juliánna Lídia
asztalos
Sz.: 1806. VIII. 1. Mezőtúr
Mh.: 1869. III. 14. Mezőtúr
Neje 1.: Újfalusi Mária (sz.: ... Kunhegyes)
Esküvő 1.: 1831. III. 16. Mezőtúr
Neje 2.: Gecser Zsófia (sz.: 1814. ..., Mh.: 1862. IX. 25. Túrkeve)
Esküvő 2.: 1835. XI. 4. Mezőtúr
Sz.: 1808. V. 28. Mezőtúr
Mh.: 1809. X. 18. Mezőtúr
Sz.: 1809. XI. 2. Mezőtúr
Mh.: 1882. III. 24. Mezőtúr
Férje: Krizbai Péter, magánzó (sz.: 1805. ... Mezőtúr, mh.: 1879. VIII. 19. Mezőtúr
Esküvő: 1830. XII. 1. Mezőtúr
Sz.: 1812. XI. 25. Mezőtúr
Mh.: 1881. IX. 23. Mezőtúr
Férje: Dávid József, csizmadia (sz.: 1801. ... Mezőtúr, mh.: 1871. IV. 16. Mezőtúr)
Esküvő: 1830. XII. 7. Mezőtúr
    Krizbai család Dávid család
 



Sámuel Dániel Erzsébet Klára Eszter I.
(1. nejtől)
Sz.: 1832. XI. 26. Mezőtúr
Mh.: 1859. VIII. 4. Túrkeve
(1. nejtől)
Sz.: 1834. XII. 9. Mezőtúr
Mh.: 1834. XII. 11. Mezőtúr
Sz.: 1835. ...
Mh.: ...
Férje: K. Szabó Gábor
Esküvő: 1853. I. 5. Tiszaföldvár
(2. nejtől)
Sz.: 1837. II. 26. Mezőtúr
Mh.: ...
Férje 1.: Keleti Imre (sz.: 1838.) ácsmester
Esküvő 1.: 1861. IV. 10. Mezőtúr
Férje 2.: Takács Dániel
Esküvő 2.: 1885. III. 13. Mezőtúr
Sz.: 1838. X. 28. Mezőtúr
Mh.: 1841. X. 1. Mezőtúr
    K. Szabó család Keleti és Takács család  
Rozália Péter Mihály I. Mihály II.
Sz.: 1840. IX. 15. Mezőtúr
Mh.: ...
asztalos
Sz.: 1842. III. 5. Mezőtúr
Mh.: 1869. VII. 28. Túrkeve
Neje: Takács Juliánna (sz.: 1849. .. Túrkeve)
Esküvő: 1867. XI. 19. Túrkeve
Sz.: 1844. I. 8. Mezőtúr
Mh.: 1845. VIII. 8. Mezőtúr
Sz.: 1846. I. 23. Mezőtúr
Mh.: 1863. VIII. 11. Túrkeve
István Juliánna Eszter II. Lajos
Sz.: 1853. X. 16. Túrkeve
Mh.: 1930. VI. 22. Mezőtúr
Neje: Kovács Juliánna (sz.: 1866. III. 9. Mezőtúr, mh.: 1955. .. Mezőtúr)
Esküvő: 1883. X. 17. Mezőtúr










Gyermekei a következő (IV.) oldalon.
Sz.: 1850. III. 19. Túrkeve
Mh.: 1850. ... Túrkeve
Sz.: 1852. IV. 23. Túrkeve
Mh.: 1853. VI. 20. Túrkeve
asztalos
Sz.: 1848. I. 19. Túrkeve
Mh.: 1913. ... Hajdúnánás
Neje 1.: Kiss Zsuzsánna (sz.: 1853. VIII. 31. Mezőtúr, mh.: ...)
Esküvő 1.: 1873. X. 22. Mezőtúr
Neje 2.: Nagy Zs. (sz.: 1883. X. 24. Hajdúböszörmény, mh.: 1919. VI. 5. Hajdúnánás
Esküvő 2.: 1904. VI. 25. Hajdúböszörmény


Gyermekei az V. oldalon.

 




IV. oldal

 

István Kálmán Lajos I. Lajos II. Károly
Sz.: 1884. VII. 26. Mezőtúr
Mh.: 1947. ... Kenderes
Neje: Mile Rozália (sz.: 1889. VI. 21. Léva, mh.: 1969. IX. 4. Budapest)



Gyermekei ezen az oldalon (IV.) lejjebb.

Sz.: 1886. IV. 24. Mezőtúr
Mh.: 1957. XI. 7. Mezőtúr
Neje: Berkovics Róza (sz.: 1880. ... Nagykároly, mh.: 1944. XI. 30. Mezőtúr)

Gyermekei ezen az oldalon (IV.) lejjebb.

Sz.: 1887. XI. 11. Mezőtúr
Mh.: 1888. IX. 18. Mezőtúr
Sz.: 1889. II. 21. Mezőtúr
Mh.: 1974. X. 9. Mezőtúr
Neje: Pápai Mária
Sz.: 1898. VIII. 3. Mezőtúr
Mh.: 1958. XI. 22. Mezőtúr
Neje 1.: Földesi Eszter
Neje 2.: Igritzi Eszter




Gyermekei ezen az oldalon (IV.) lejjebb.



Mihály Péter I. Ferenc Péter II. Péter III.
Sz.: 1894. VI. 10. Mezőtúr
Mh.: 1978. III. 30. Kisújszállás
Neje: Köllner Róza (sz.: 1898. VIII. 27. Nézsa, mh.: 1983. I. 13. Kisújszállás
Esküvő: 1920. IV. 5.
Sz.: 1895. VIII. 16. Mezőtúr
Mh.: 1896. IV. 13. Mezőtúr
Sz.: 1900. IV. 2. Mezőtúr
Mh.: 1952. ... Kisújszállás
Neje: Lőrincz Margit




Gyermekei ezen az oldalon (IV.) lejjebb.

Sz.: 1901. mérnök
Sz.: 1904. IX. 19. Mezőtúr
Mh.: 1989. ...
Neje: Somoskeőy Margit



Gyermekei ezen az oldalon (IV.) lejjebb.

 



Mihály   beni_web_ok.jpg Katalin
építészmérnök
Sz.: 1925. X. 31. Kisújszállás
Neje: Brandis Ildikó Mária (sz.: 1929. VI. 29. Budapest)
Esküvő: 1950. X. 23. Budapest

Gyermekei a VII. oldalon.

IBMW szerzetesnő, teológus, hitoktató 1953-tól
Sz.: 1921. III. 20. Mezőtúr
Mh.: 2000. I. 30. Budapest


István (sz.: 1884. VII. 26.) gyermekei:

István Károly Kálmán
Sz.: 1911. ...
Mh.: 1921. ...
ref. lelkész
Sz.: 1913. III. 21. Mezőtúr
Mh.: 1990. XII. 24. Mezőcsát
Neje: Somogyi Rózsa (sz.: 1923. V. 13. Újvidék, YU, mh.: 1984. VII. 14. Miskolc)
Esküvő: 1946. V. 1. Maradék

Gyermekei a VIII. oldalon.

tisztviselő
Sz.: 1920. I. 9. Gyoma
Mh.: 1974. X. 4. Budapest
Neje: Vincze Erzsébet (sz.: 1923. XII. 5. Kenderes, mh.: 2002. VII. 29. Budapest)
Esküvő: 1948. V. 17. Kenderes


Gyermekei a VIII. oldalon.


Kálmán (sz.: 1886. IV. 24.) gyermekei:

Juliánna Éva
orvos dr.
Sz.: 1913. VI. 16. Mezőtúr
Mh.: 1984. VII. 24. Debrecen
Férje: Orosz Andor orvos dr.
gimnáziumi tanár
Sz.: 1927. VII. 24. Mezőtúr
Mh.: 2005. VI. 5. Budapest
Férje: Csatári Dániel egyetemi tanár dr. (sz.: 1927. X. 16. Barátka)
Esküvő: 1948. XI. 11.
Orosz család Csatári család
FI-ÁGON KIHALT


Károly (sz.: 1898. VIII. 8.) gyermekei:

Károly István Eszter Péter
orvos dr., tan- székvezető egy. tanár, akadémi- kus
Sz.: 1926. IV. 26. Mezőtúr
Neje: Csíkbánfalvy Keresztes Ibolya (sz.: 1919. ..., mh.: 2006. IV. 19. Budapest


Gyermekei a IX. oldalon.

kereskedő
Sz.: 1931. XII. 18. Mezőtúr
Neje: Bozóki Terézia (sz.: 1935. III. 31. Szolnok
Esküvő: 1955. XI. 26.





Gyermekei a IX. oldalon.

tanítónő
Sz.: 1933. V. 25. Túrkeve
Férje: Kozák Dezső (sz.: 1924. XII. 15. Mezőtúr
Esküvő: 1954. VII. 24. Mezőtúr
(2. nejtől) kereskedő
Sz.: 1941. XII. 7. Kolozsvár
Neje: Lénárt Erzsébet (sz.: 1945. II. 20. Mezőtúr
Esküvő: 1955. XI. 26. Mezőtúr




Gyermekei a IX. oldalon.

    Kozák család  


Ferenc (sz.: 1900. IV. 2.) gyermeke:

Ildikó
Sz.: 1944. IV. 2. Kisújszállás
Mh.: 1999. V. 18. Kisújszállás
Férje: Hrabina Gyula József (sz.: 1934. II. 6. Budapest)
Esküvő: 1971. V. 29. Budapest
Hrabina család
FI-ÁGON KIHALT


Péter III. (sz.: 1904. IX. 19.) gyermekei:

Péter András
programozó matematikus
Sz.: 1940. XII. 20. Szeged
Neje: Áment Juliánna (sz.: 1944. II. 2., mh.: 2005. VIII. 27.) gimnáziumi tanárnő


Gyermekei a X. oldalon.

Szobrászművész
Sz.: 1942. XII. 8. Szeged





Gyermekei a X. oldalon.





V. oldal


Lajos (sz.: 1848. I. 19.) gyermekei:

Róza I. Jenő Lajos I. Róza II.
Sz.: 1874. X. 30. Mezőtúr
Mh.: 1876. XI. 2. Mezőtúr
Sz.: 1876. VII. 27. Mezőtúr
Mh.: 1878. XII. 6. Mezőtúr
Sz.: 1878. V. 26. Mezőtúr
Mh.: 1880. XI. 15. Mezőtúr
Sz.: 1879. XI. 26. Mezőtúr
Mh.: 1880. VIII. 4. Mezőtúr
Róza III. Jolánka Lajos II. Irén
Sz.: 1881. VII. 12. Mezőtúr
Mh.: ...
Férje: Veres Sándor, korongos
-1920 előtt Nagyszalontára költözött.
Sz.: 1883. VI. 24. Mezőtúr
Mh.: ...
Férje: Korom Antal
Sz.: 1886. V. 29. Mezőtúr
Mh.: ...
-1920 előtt Nagyszalontára költözött.
Sz.: 1894. XI. 13. Mezőtúr
Mh.: ...
Férje: Hazai Aurél (sz.: 1897. ..., mh.: 1951. ... Nagyszalonta), vasúti tiszt, bp.
Veres család Korom család   Hazai család
Ernő Etelka Elemér Szilárd
Sz.: 1891. IV. 18. Mezőtúr
Mh.: 1960. IV. 17. Nagyszalonta
Neje: Pribék Juliánna (sz.: 1897. ..., mh.: 1951. ... Nagyszalonta)
Sz.: 1897. XII. 16. Mezőtúr
Mh.: 1969. X. 13. Budapest
Férje: Jaczina András
Esküvő: 1916. ...

(2. nejtől)
Sz.: 1905. IX. 20. Hajdúnánás
Mh.: 1984. XII. 1. Debrecen
Neje: Tóth Terézia (sz.: 1913. IX. 5. Rinyaújlak, mh.: 1971. X. 30. Debrecen)
Esküvő: 1941. IX. 30. Debrecen


Gyermekei a VI. oldalon.

Sz.: 1907. V. 17. Hajdúnánás
Mh.: 1917. I. 2. Hajdúböszörmény
  Jaczina család    
 



Ernő
Sz.: 1919. XI. 14. Nagyszalonta
Mh.: 1980. III. 25. Nagyszalonta
Neje: Csizmazia Erzsébet (sz.: 1927. IX. 14. Nagyszalonta)
Esküvő: 1949. VI. 15. Nagyszalonta
 



Ernő Béla György
Sz.: 1950. III. 11.
Mh.: 1997. X. 26. Albertirsa
Neje: Grincsberger Ilona (sz.: 1950. VIII. 16. Nagyszalonta)
Sz.: 1951. IV. 19. Nagyszalonta

Gyermekei ezen az oldalon (V.), lejjebb.

 



Ernő Roberta Judit
progr. inf.
Sz.: 1971. IX. 25. Nagyszalonta
Neje: Sipos Orsolya
Esküvő: 2002. X. 19. Budapest
Sz.: 1974. VII. 1. Nagyszalonta
 



Erzsébet
Sz.: 2003. VIII. 18.


György (sz.: 1951. IV. 19.) gyermekei:

Emőke Linda Ofélia György Róbert
Sz.: 1979. IX. 20. Nagyvárad Sz.: 1981. 11. 15. Nagyvárad Sz.: 1983. I. 26. Nagyvárad





VI. oldal


Elemér (sz.: 1905. IX. 20.) gyermekei:

Éva Irén Katalin Mária
Sz.: 1942. X. 24. Debrecen
Férje: Nagy András (sz.: 1933. XII. 20. Hajdúböszörmény, mh.: 1991. XII. 30. Hajdúböszörmény)
Esküvő: 1962. IX. 8. Debrecen
Sz.: 1944. III. 22. Debrecen
Férje: Szabatin Lajos (sz.: 1939. IV. 5. Debrecen, mh.: 1998. IX. 30. Esztergom)
Esküvő: 1968. IX. 21. Debrecen
Sz.: 1947. VIII. 15. Debrecen
Férje: Gudor Károly (sz.: 1950. X. 14. Debrecen)
Esküvő: 1980. VIII. 23. Debrecen
Sz.: 1950. III. 26. Debrecen
Férje: Mányi Ferenc (sz.: 1942. XI. 11. Nyíradony)
Esküvő: 1973. VII. 9. Debrecen
Nagy család Szabatin család Gudor család Mányi család
Lajos Elemér Edit
Sz.: 1951. X. 21. Debrecen
Neje 1.: Tóth Éva (sz.: 1954. IX. 25. Hajdúböszörmény)
Esküvő 1.: 1980. ...
Neje 2.: Glita Ildikó (sz.: 1965. IV. 28. Nagyvárad)
Esküvő 2.: 1991. IX. 26. Debrecen
Sz.: 1948. XI. 30. Debrecen
Mh.: 1991. X. 25. Debrecen)
Sz.: 1953. VII. 9. Debrecen
Férje: Somodi István (sz.: 1927. V. 10. Esztergom)
Esküvő: 1975. V. 10. Debrecen
    Somodi család
 



Annamária József Renáta Evelin
Sz.: 1979. IX. 15. Debrecen
Férje: Nyakacska László (sz.: 1977. VII. 29. Debrecen)
Esküvő: 2001. IX. 15. Debrecen
Sz.: 1981. I. 31. Debrecen (2. nejtől)
Sz.: 1991. X. 15. Debrecen
Nyakacska család    





VII. oldal


Mihály (sz.: 1925. X. 31.) gyermekei:

Norbert Mihály Balázs Iván
tanár, vállalkozó
Sz.: 1956. I. 21. Budapest
Mh.: 2005. XII. 28. Budapest
Neje 1.: Berek Zsuzsanna (sz.: 1948. X. 26. Budapest, mh.: 1996. X. 25. Budapest), külkereskedelmi üzletkötő
Esküvő 1.: 1974. VII. 1. Budapest
Neje 2.: Radostyán Anna, aneszteziológus orvos-asszisztens
Esküvő 2.: 1989. V. 1. Budapest
tanár
Sz.: 1951. X. 22. Budapest
Neje: Molnár Emília, tanítónő
Esküvő: 1973. XII. 8. Budapest










Gyermekei ezen az oldalon (VII.), lejjebb.

ép. gép. szer., vállalkozó
Sz.: 1953. III. 27. Budapest
Neje: Egressy Katalin, vegyész technikus
Esküvő: 1978. VII. 20. Budapest








Gyermekei ezen az oldalon (VII.), lejjebb.

elektronikai műszerész
Sz.: 1958. VII. 17. Budapest
Neje: Németh Beatrix, közgazdász tech.
Esküvő: 1985. XII. 28. Budapest








Gyermekei ezen az oldalon (VII.), lejjebb.

 



Kristóf Rebecca Anna Máté Sámuel
szociális asszisztens
Sz.: 1975. III. 14. Budapest
(2. nejtől)
Sz.: 1990. I. 25. Budapest
(2. nejtől)
Sz.: 1994. VIII. 26. Budapest


Mihály (sz.: 1951. X. 22.) gyermekei:

Rita Mercedes
Sz.: 1974. VII. 8. Budapest Sz.: 1976. I. 22. Budapest


Balázs (sz.: 1953. III. 27.) gyermekei:

Balázs Barbara
Sz.: 1979. XI. 19. Budapest Sz.: 1981. XII. 11. Budapest


Iván (sz.: 1958. VII. 17.) gyermeke:

Eperke Beatrix Philomena
Sz.: 1987. IV. 11. Budapest





VIII. oldal


Károly (sz.: 1913. III. 21.) gyermekei:

István N. fiú Zsuzsánna Rózsa
gimnáziumi tanár
Sz.: 1947. I. 25. Újvidék, YU
Neje: Németh Katalin (sz.: 1946. V. 8. Módos, YU), gimnáziumi tanár
Esküvő: 1968. XI. 28. Nagybecskerek, YU
Sz.: 1957. VIII. 12. Nagybecskerek, YU
Mh.: 1957. VIII. 12. Nagybecskerek, YU
ref. lelkész, tanítónő
Sz.: 1960. III. 26. Nagybecskerek, YU
Férje: Gazda István, ref. lelkész
Esküvő: 1983. IX. 24. Miskolc (1985 után elváltak)
gyermekorvos dr.
Sz.: 1962. I. 25. Nagybecskerek, YU
Férje 1.: Jurida Gábor, orvos dr.
Esküvő 1.: 1986. V. 30. Budapest
Férje 2.: Tanyi János, orvos dr.
Esküvő 2.: 2002. IX. 29. Carlsbad, USA
    Gazda család Jurida és Tanyi család
 



István János
e. mérnök
Sz.: 1971. II. 20. Becse, YU
Neje : Bíró Andrea (sz.: 1975. II. 13. Becse, YU), pszichológus
Esküvő: 2000. VI. 24. Budapest
g. mérnök
Sz.: 1974. V. 10. Becse, YU
Neje : Varga Erika (sz.: 1976. VIII. 24. Szabadka, YU), v. mérnök
Esküvő: 2002. V. 11. Becse, YU
 



Áron
Sz.: 2001. X. 3. Budapest


Kálmán (sz.: 1920. I. 9.) gyermekei:

Erzsébet Judit
v. mérnök dr.
Sz.: 1951. VIII. 14. Kenderes
külkereskedő
Sz.: 1955. VI. 1. Jászapáti
Férje : Szentimrei Tibor (sz.: 1955. XI. 4. Kisvárda), vasúti gépész-mérnök
Esküvő: 1975. VIII. 16. Budapest
  Szentimrei család


Folytatás (a IX. és a X. oldal) a "A mezőtúri Lapis család eredettáblája 2." c. menüpontban. (Kattintson ide az azonnali lapozáshoz).



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 13
Heti: 130
Havi: 900
Össz.: 177 875

Látogatottság növelés
Oldal: A mezőtúri Lapis család eredettáblája 1.
A Lapis család honlapja. - © 2008 - 2024 - lapis.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »